2009. jún. 18. 21:49 - írta tetel09 Evangélikusság a magyar irodalomban A reformáció megjelenésekor, kezdettől fogva.

·        szervesen beépült a magyar kultúrába (annak ellenére, hogy első hirdetői és hívei közül sokan a németajkú polgárságból származtak: a brassói Honterus János, a bártfai Stöckel Leonárd, Ötvárosi Hitvallás: Eperjes, Bártfa, Kassa, Lőcse, Kisszeben)

·        a kora-újkori magyar nemzettudat kiformálódásában nagy szerepe volt az anyanyelvűségnek, a felekezeti összetartozás-tudatnak, és annak, hogy

·        teológiai tanítását a prédikátorok a kor aktuális üzenetének tekintették: ,, Bűneiért bünteti Isten magyar népet”- tehát a szenvedés valódi eredete nem az ellenség; így a megújulás csak megtérés, a belső megtisztulás útján lehetséges.

·        ez a 16-17. században, a részekre hullott országban megtartó erőt jelentett,

·        később pedig a magyar irodalom legkarakterisztikusabb történelemszemléletévé vált (Zrínyi, Himnusz).

·        a fordítások, Bibliafordítások, anyanyelvű énekkultúra, elmélyülés a teológiai kérdésekben a művelődés szerepét hangsúlyozta,  a továbbiakban is jellemezte az evangélikus egyházat, továbbá:·        az erős intellektuális beállítottság

·        kiemelte az iskoláztatás, oktatás jelentőségét

·        a korszerű ismeretek fontosságát

·        a gyülekezetek nem zárkóztak, nem szigetelődtek el sohasem a magyar társadalomban   Így nem tudunk külön ,, evangélikus irodalomról, költészetről” beszélni, hanem csak írókról, költőkről, akik egyszerre vallották tudatuk meghatározó tényezőinek a magyarságot és az evangélikus egyházhoz való hűséget, tartozást. ( Berzsenyi, Petőfi, Dsida Jenő, Reményik Sándor, Weöres Sándor)  Berzsenyi Dániel (1776, Hetye- Sopron – Nikla – Sömjén –Nikla – 1803 : Kis János, dömölki lelkész, költő felfedezi, hogy verseket ír – 1808 : Kis közvetítésévelkapcsolatba lép Kazincyzval -           1813: önálló verseskötete jelenik meg, katolikus kispapok támogatásával – 1817: Kölcsey elmarasztaló recenziója – hallgatás- tudományos jellegű munka- 1830: Akadémiai tagság, akadémiai székfoglalója: Poétai Harmonistica,a  klasszicizmus esztétikáját foglalja össze és hangsúlyozza a romantikával szemben – 1836 Nikla)  Ellentmondásos egyéniség: ,,Niklai remete”, „magyar Horác” – zárkózott , érzékeny, befelé élő költő, akit látszólag boldoggá tenne a sztoikus nyugalom, horatiusi „arany középszer”, a klasszikus formaharmónia, ám érzékenysége, sebezhetősége már a romantikusok nyugtalanságát idézi.

A klasszikus formafegyelem, a romantikus szenvedélyesség egyszerre jellemzi líráját: a klasszikus egyensúly, áhított harmónia elérhetetlennek tűnik,  inkább az utána érzett vágyat szólaltatja meg; a romantikára jellemző szenvedélyesség különös feszültséget ad műveinek.Legnagyobb alkotásait önmagának írta, azokban az években, amikor még nem lépett a nyilvánosság elé.

A rejtőzködő személyiség, a befelé élő ember számára az élet legfontosabb kérdései mindig erkölcsi vonatkozást tartalmaznak.   Költészetének legjellemzőbb műfajai: ódák, elégiák, episztolák. Írt néhány olyan költeményt is, amelyben a hívő keresztyén gondolatai szólalnak meg. Ezek közül a legszebb a Fohászkodás című óda.

A hét versszakból álló költemény első része a teremtő és a világot irányító Mindenhatót dicsőíti. Talán különösnek tűnhet, hogy a felvilágosodás századában a költő Istenhez úgy fordul, mint akihez semmiféle emberi értelem, racionális bölcsesség fel nem érhet. Berzsenyi ezt a verset személyes hitvallásként írta, eredetileg csak önmaga, s nem a nyilvánosság számára. Például egy idézet szolgál : „Isten, kit a bölcs lángesze fel ne ér,Csak titkon érző lelke óhajtva sejt:Léted világít, mint az égőNap, de szemünk bele nem tekinthet.” 

Isten nagysága mindenek felett a teremetésben nyilatkozik meg. Minden strófában a romantikára jellemző ellentétpárokkal érzékelteti, hogy a világmindenség csillagai és a legparányibb földi élőlények, valamennyien az Ő akaratából léteznek. Az antik kifejezések itt is az időtlenségre utalnak: a legmagasabb menny.. Uránjai -  a láthatatlan férgek, Zenith és Nadír- harmatcsepp, virágszál. Megjelenik az a gondolat is, hogy Isten ura az örökkévaló időnek is:

„.. a nagy idők folyamit kiméri”

Minden kifejezésével Isten alakjának emberi vonásaira utal, amiben egy tudatos tervező alkotó ember: bölcs kezed remekelt csudái, kezed alkotásai, kiméri, a te szemöldöked.Ahogy a legkorábbi, Istent dicsőtő művekben, a zsoltárokban, úgy a 19. századi költő számára is adhat erőt, biztonságot Isten erejének, hatalmasságának tudata:

„buzgón leomlom színed előtt…megyek rendeltetésem pályafutásain… Bizton tekintem mély sírom éjjelét.”

Szintén biblikus gondolkodásra jellemző, hogy ez a bizalom a halál sötétjében is megvan. A klasszikus iskolázottságú költő azonban az elmúlás megjelenítésében itt is az antik, platóni filozófiából vett képeket használja:

„ lelkem záraiból kikél, / S hozzád közelebb járulhat”

A vers befejező soraiban az emberről mindvégig gondoskodó, féltőn szerető Isten képe rajzolódik ki:

„…elszórt / Csontjaimat kezeid takarják.”

Az óda nagyon szép gondolati ívet fog át: az ember számára felmérhetetlen az Isten- az Ő nagyságát a teremtett világ minden eleme hirdeti- ezért tekintheti az ember életét „rendeltetésnek”, s bízhat az örökké tartó Gondviselésben.A vers címe különös, hiszen fohászkodáson ma általában Istenhez forduló kérést értünk.Berzsenyi számára itt a szó archaikus értelmében van jelen: Isten megszólítása egyben Isten megvallása- tehát egész életére vonatkozó segélykérés és hitvallás is egyben.  Ódáinak nagy része szintén valamilyen erkölcsi kérdést fogalmaz meg. Hazafias (közéleti) témájú művei elevenen hatottak már saját korában is (Széchenyi is idézi a költőt a Hitel című művében), horatiusi ódái pedig az antik gondolkodást, életszemléletet hagyományoztatják tovább a magyar irodalomban.  A magyarokhoz I.

( Érződik itt is Horatius hatása: A rómaiakhoz c. verse – időmértékes verselés, alkaioszi strófák, jelen-múlt szembeállítása, erkölcsi ítélet – ám költői nyelve, zengő akusztikája, romantikus képrendszere, mély pátosza teljesen egyedi)  Erőteljes megszólítás: „ Romlásnak indult hajdan erős magyar.”- az összetett jelzős szerkezet rávilágít a múlt és jelen ellentétére (romlásnak indult-hajdan erős)A vers szervező elve dicső múlt és a sivár jelen szembeállítása:a jelen képeit nagy romantikus túlzásokkal, hiperbolákkal rajzolja meg: bosszús egek ostorai nyomorult hazádon, undok vipera-fajzatok dúlják fel a várat, a múlt küzdelmei hasonló, nagy víziószerű metaforák, de ezek az „energiás szavak” nem dicsőségét hangsúlyozzák, hanem azt, hogy nemzetünk nem roppant össze sem a tatárjárás, sem törökdúlás, de még a belviszályok idején sem:

„Nyolc századoknak vérzivatarjai közt/ Rongált Budának  tornyai állnak”- nem ronthatott el téged, nem fojthatott, vad tatár kán xerxesi tábora, töröknek napkeletet leverő hatalma.- A szent rokonvérbe feresztő visszavonás (belviszály) tüze között megálltál”

Szerkezetileg a mű tengelyén helyezkedik el a központi gondolat: a megmaradás egyetlen oka, lehetősége a tiszta erkölcs.

Így minden ország támasza, talpköveA tiszta erkölcs, mely ha megvész:Róma ledűl, s rabigába görbed.

A belső hanyatlás láthatatlan, ám végérvényesen minden elpusztító erejére a 18. századi magyar költészet ismert metaforáját alkalmazza:

„a kevély tölgy, melyet éjszakiSzélvész le nem dönt, benne termőFérgek erős gyökerit megőrlik,S egy gyenge széltől földre teríttetik.”(a kép Baróti Szabó Dávid: Egy ledőlt diófához c. ódájából ered)

A jelen magyarságával azonosulni képtelen: harmadik személyűvé válik a korábbi második személy: „Mi a magyar most- Rút sybarita váz (kísértet)A nemzet őrlelkét tapodja, /Gyermeki báb puha szíve tárgya”Ismét felvillannak a múlt dicsőségének képei, de csak azért, hogy a jelen hitványságát az összehasonlítással tegyék még egyértelműbbé: „más magyar kar mennyköve villogott, más néppel ontott bajnoki vért…”

A befejezés könyörtelen, végső, sorsszerű elbukás:„ Forgó viszontság járma alatt nyögünk-Felforgat a nagy századok érckezeMindent: ledűlt már a nemes Ilion…”Hatása: Kölcsey: Himnusz, Zrínyi dala, Zrínyi második éneke, Vörösmarty képei  A magyarokhoz II.sok vonásában hasonló: alkaioszi versforma, energiás képek, romantikus pátosz- ám itt a bizakodás, a remény fogalmazódik meg. Klasszikus kiegyensúlyozottság tükröződik a szimmetrikus szerkezet harmóniáján is: az első 3 strófa a világot megváltoztató eseményeket, a történelem viharzását festi.? Forr a világ, bús tengere, ó magyar”+kora nagy eseményinek helyszíneit antik nevükön jegyzi, érzékeltetve ezzel az időtlenséget (Haemusok, Baktra)A mű másik része, szintén 3 versszak a magyarsághoz szól. Megjelenik az antik irodalomból ismert állam-hajó metafora mellett a bölcs, igazságos, jó uralkodó római alakja (Titus –itt I. Ferenccel azonosul) . Az ezer veszély közt lebegő hajó képe azonban nem a pusztulást vizionálja, hanem a bátor hitet erősíti meg. „Nem félek,… Bátran vigyázom”Ennek a hitnek az alapja a belső erőbe vetett bizalom:„Nem sokaság, hanem / Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat”A sokaság és a szabad nép fogalmainak éles szétválasztása a reformkor irodalmában jelenik meg majd. Éppen a Berzsenyit bíráló Kölcsey írja a Parainesisben:

„ Jól megértsd, nemzet és sokaság egymástól különböznek. Amaz együvé állott egész…, van állandó pályaköre, emennek kimért utai nincsenek”.(Kodály Zoltán 1936-ban zenésítette meg, kórusművet írt belőle)  Osztályrészem c. ódája a költészet erejébe vetett hitet szólítja meg.Látszólag békés, boldog reményben zárja le ifjúságának viharos éveit: „Béke már részem.Lekötöm hajómat /Semmi tündérkép soha fel nem oldja” (itt is a horatiusi kép a Licinius Murénához írt carmenből: hajó-életút metafora.Ám a számvetésbe a bizonytalanság hangjai szűrődnek: Bár nem oly gazdag mezeim határa- mégis nyugalommal tekint arra, ami számára adatott: „Van kies szőlőm, van arany kalásszal / Biztató földem: szeretett Szabadság /Lakja hajlékom. Kegyes istenimtől /Kérjek-e többet?”(~ Kosztolányi: Boldog, szomorú dal „Van kenyerem, borom is van…”)„Arany szavakkal eltakart elégedetlenséget’ érez a későbbi költő, Nemes Nagy Ágnes is.Valóban nem a boldog megelégedettség verse ez, hiszen a befejezésben”vadon táj él, Grönland örökös hava, a forró szerecsen homok”metaforái kapcsolódnak a jövő képéhez.Mindenre csak egy valami nyújthat vigaszt, biztonságot,: a költészet,a művészet: „Csak te légy velem, te szelíd Camoena!”  Ez az óda már az elégiák rezignáltságát idézi. Berzsenyi e másik, általa kedvelt műfajhoz akkor fordul, amikor mulandóság, elmúlás, otthontalanság fájdalmára keres vigaszt versiben. Maga nem nevezte őket elégiáknak, hiszen nem a disztichont választotta versformának. A Búcsúzás Kelemen-Aljától és A közelítő tél időmértékes verselésű, ám a Levéltöredék… rímes, ütemhangsúlyos vers.

A közelítő tél a magyar költészet egyik alapművévé vált: képei, ábrázolásmódja, érzés- és gondolatvilága későbbi nagy versekben újra meg újra megjelenik.

Petőfi: szeptember végén, Babits: Ősz és tavasz között

Hangulatteremtő erejét, a kép (pictura) által megvilágított gondolati tartalom (sententia) finom vonalú ívét már a kényes ízlésű Kazinczy is értékelte, pedig ő Berzsenyit elsősorban ódaköltészetre buzdította. (tőle származik a cím is, a B. által megjelölt Ősz helyett)(elképzelhető, hogy hatott a költőre a korabeli egyházi énekkultúra is: a későbarokk református lekész-költő , Szőnyi Benjámin hasonló témájú verse ismert ének volt a 18. század végén is, Az én időm, mint a szép nyár, gyorsan elszáll kezdetű ének.Érdemes megfigyelni azonban, hogy B. műve mennyivel egységesebb, biztosabb vonalvezetésű!)

Három- három aszklépiádészi versszak építi fel az elégiát. Az első 3 a természet ábrázolása. A negatív festés  kettős hatását )nincs rózsás labyrinth, nincs már symphonia) erősítik az akusztikai eszközök : az „r” hangok (hervad, borong, durva, gerezd- Tarlott bokrai között sárga levél zörög) az őszi levelek zörgését idézik.Az ősz látványa felidézi az elmúlás gondolatát: „Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül / S minden műve tűnő szárnya körül lebeg!/ Minden csak jelenés, minden az ég alatt /Mint kis nefelejcs, enyész.” Az általános képet (az idő elszáll) a „szárnyas” jelzővel összekapcsolva, s a metaforát tovább építve „tűnő szárny, lebeg minden” teszi rendkívül széppé, eredetivé.A nagy általános érvényű gondolatot pedig a „Minden csak jelenés, minden az ég alatt /Mint, a kis nefelejcs” hasonlata tudja minden parányi, földi lény elmúlásához kötni.Éppen ez ad teret a személyes panasz számára is. Az elmúló ifjúságra vonatkozó természeti képek, metonímiák, a (szép tavasz, nektár, zsenge kikelet, koszorúm bimbaja) visszautalnak az indító, késő őszi táj rajzára. Ezáltal érzékelhetjük, hogy ott sem csupán valóságos, hanem lelki tájról is szól ez a leírás.